2009 március 31. | Szerző: prücsök23

 Hát, a mai nap is elmúlt! Szeretném tudni, mi zajlik most a kis fejecskédben! Vajon miről álmodhatsz?Mosolyogsz valamin, pedig úgy éreztem, a mai nap inkább megterhelő volt számodra, mint vidám. Ma mentünk először látogatóba a nagyszüleidhez. És úgy egyáltalán, ez az első vendégségünk Veled. Persze voltunk már ellenőrzéseken a doktorbácsidnál, vérvételen is már háromszor, mióta kiengedtek bennünket a kilinikáról, de ilyen kiruccanásunk még nem volt. Ha rajtam múlik,a mai sincs, csak már mindenki nyaggat bennünket, hogy menjünk, menjünk már. Én meg beadtam a derekam, az helyett, hogy figyelembe venném a te érzékeny kis lelked és itthon maradtunk volna! Mások szerint túlságosan féltelek, én úgy érzem nem eléggé!
Sajnos szombatra beígértük apa szüleinek, hogy megyünk. Már előre izgulok.A mamiéknál még elég jól bírtad, de utána itthon nagyon nyűgös voltál. Mikor mindent beleadsz, kicsit úgy sírsz, mint egy kecskegida, gyorsan felhergeled magad és ilyenkor azt hallják a szomszédok, hogy me,me,meeeeeee!Bocs, de ezt muszáj volt leírnom! Szóval, dajkáltunk délután nagyon, de csak akkor nyerted vissza a lelki egyensúlyod, miután megfürödtél, szopiztál és leraktalak a kiságyadba. Már egyenletesen szuszogsz és valami szépről álmodsz! Én meg már el is felejtettem, hogy pár órányit nem kisangyal voltál! Aludj jól Drágám!

Napról napra

2009 március 30. | Szerző: prücsök23

 Már az ágyikódban vagy. Még néha kilesel a hosszú pilláid alól, de már dörzsölgeted a hajad. Mindig ezt csinálod, mikor álmos vagy!
Ma végre tettünk egy jó hosszú sétát. Gyünyörű idő volt és apával együtt kivittünk levegőzni.Teli tüdővel szívtam a tavaszi friss illatokat. Annyira vártam, hogy elmúljon ez a csúnya, barátságtalan tél! Kicsit szunyókáltál a babakocsiban, olyan angyalian, ahogy tudsz, kinyújtott karokkal.
Olyan szép nap volt a mai. Nyugodt délután, látogatók nélkül! Valami mégis motoszkál a fejmben, hiába győzködöm magam, hogy minden a legnagyobb renben. Ma hétfő van, mértük a súlyod. Eddig heti  kétszáz grammot gyarapodtál, most meg csak szűken százat. Ami még mindig normális. Mégis azon agyalok, nincs-e valami bajod!? Apa azt mondja, türelmetlen vagyok és igaza van. Csak azt gondolom, ha öt vagy hat vagy tizenkét kiló leszel, elmúlik az aggódás. Pedig azt hiszem, ez nem fog elmúlni. Azt hiszem, ez az anyaság. Az állandó félelem, hogy történhet valami veled, amit nem várunk. Most, hogy ezt leírtam, olyan szomorkásnak hangzik, pedig anyának lenni, a legszebb érzés, amit valaha is éreztem. Köszönöm picúr! Álmodj szépeket!

Viszünk HAZA a kórházból

A küzdelem kezdete

2009 március 29. | Szerző: prücsök23

Most jövök a szobádból. Mosolyogsz álmodban!Pár hónappal ezelőtt csak álmodni mertük ezt az angyali mosolyt!
Aki nem akart már nagyon gyermeket, az nem értheti. Aki nem szülő még, az nem értheti- csak megpróbálhatja. Aki még nem volt csak egy hajszálnyira attól, hogy elveszítse a gyermekét, az sem értheti, de soha ne is érthesse meg!
Még most is érzem a rémületet, könnybe lábad a szemem, pedig már tudom, hogy minden jól alakult!Mintha az elmúlt hónapok kínlódása egy hátizsákba került volna,amit a hátamra vettem és amitől nem tudok megszabadulni- cipelem magammal. De ezennel leteszem! Nem mondom el senkinek, elmondom mindenkinek. És talán egyszer megmutatom Neked. Meg kell szabadulnom a tehertől, mert csak így lehetek jó anyád! Amikor először mondtam ki, hogy kislányom, zokogtam magamban. Nem mertem hangosan, mert attól féltem, hülyének néznek az intenzíves nővérkék. Aztán a kezembe adták a 700 grammos kicsilányt és a könnyeket már nem lehetett elállítani. Ez volt a mi nagy találkozásunk!Amire minden leendő anyuka vár, mikor megtudja, hogy életet adhat!
Kinyitottad nagy, kék szemeid és rámnéztél. Akkor tudtam, hogy érzed, én vagyok. Pedig marhaságnak gondoltam, nem hittem abban, hogy tudni fogod, az anyukád van melletted. De tudtad.
Két nehéz hónap várt még ránk. Te küzdöttél hősiesen, megtanultál szépen szuszogni, nyelni, harcot vívtál a fertőzésekkel és Te kerültél ki győztesen! Olyan pici voltál és annyira akartál élni! A közeledben lehettem és minden három órában láthattalak. Ahogy lépegettem lefelé az emeletről hozzád, mindig egy kicsit összeszorult a gyomrom, mert nem tudhattam, mi vár… Aztán egy nap már a folyosóról hallottam, ahogy sírsz, mert üres a pocakod!
Az első mosolyod, az első etetést cumival, az első szoptatást soha nem feljtem! Ahogy azt a februári napot sem,amikor kinn nagy pelyhekben hullt a hó, apa és én pedig az ajtóban topogtunk és vártuk, hogy kihozzák a mi hercegnőnket!Kicsit sírtunk is. Ezért a napért éltünk már két hónapja!
Most pedig itt vagy a szobádban, amibe be sem mertem tenni a lábam a szülés után, mert attól féltem, Te nem fogod meglátni, soha. Már szégyellem, hogy kezdetben nem volt annyira erős hitem, mint apának. Sajnálom, hogy kételkedtem… Te minket választottál, és annyira akrtuk, hogy sikerült! Egészséges, gyönyörű babánk van,aki nagyon különleges, talán méltó rá, hogy csodababának nevezzünk!
Hát így kezdődött a Te történeted kislányom!

 

Itt már levettek a lélegeztetőgépről, de még nagyon soványka vagy