2009 március 31. | Szerző: prücsök23 |
Hát, a mai nap is elmúlt! Szeretném tudni, mi zajlik most a kis fejecskédben! Vajon miről álmodhatsz?Mosolyogsz valamin, pedig úgy éreztem, a mai nap inkább megterhelő volt számodra, mint vidám. Ma mentünk először látogatóba a nagyszüleidhez. És úgy egyáltalán, ez az első vendégségünk Veled. Persze voltunk már ellenőrzéseken a doktorbácsidnál, vérvételen is már háromszor, mióta kiengedtek bennünket a kilinikáról, de ilyen kiruccanásunk még nem volt. Ha rajtam múlik,a mai sincs, csak már mindenki nyaggat bennünket, hogy menjünk, menjünk már. Én meg beadtam a derekam, az helyett, hogy figyelembe venném a te érzékeny kis lelked és itthon maradtunk volna! Mások szerint túlságosan féltelek, én úgy érzem nem eléggé!
Sajnos szombatra beígértük apa szüleinek, hogy megyünk. Már előre izgulok.A mamiéknál még elég jól bírtad, de utána itthon nagyon nyűgös voltál. Mikor mindent beleadsz, kicsit úgy sírsz, mint egy kecskegida, gyorsan felhergeled magad és ilyenkor azt hallják a szomszédok, hogy me,me,meeeeeee!Bocs, de ezt muszáj volt leírnom! Szóval, dajkáltunk délután nagyon, de csak akkor nyerted vissza a lelki egyensúlyod, miután megfürödtél, szopiztál és leraktalak a kiságyadba. Már egyenletesen szuszogsz és valami szépről álmodsz! Én meg már el is felejtettem, hogy pár órányit nem kisangyal voltál! Aludj jól Drágám!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Sziasztok:)
Mesélek én is egy kicst. Van egy tündéri 3 és fél éves kisfiam, Ádám.
A 33 hét első napján azt mondták: anyuka ma meg fog születni a kisfia, mert muszáj. Nagyon féltem, de őt sokkal jobban féltettem. Aztán egy egész napos várakozás után este 8 óra után pár perccel megszületett. 1 kiló 60 dekával és 40 centivel. Kézbe sem vehettem, csak messziről megmutatták, ime. Potyogtak a könnyeim. Két napot vártam mire le birtam sétálni hozzá és lopva, a kezem bedúgva az inkubátorba meg tudtam simogatni a kicsimet. A világ legcsodálatosabb pillanata volt. És ezt Ő is tudta mert azonnal elmarta az ujjam és nem is akarta elengedni. Az első két hetünk küzdelmes volt nagyon, aztán hizlaldába kerültünk. És végre 5 hét után hazajöhettünk. A nagyik addig a közelébe sem mehettek. Volt ám öröm.
A nehéz kezdet után egy eleven, gyönyörű kis ember van mellettem. A betegségeket szerencsére csak hírből ismerjük.
Ha érdekelnek a mindennapjai ennek a kis embernek, akinek 2
.éves kora óta irom a blogját akkor Ádám csodáiban (szulita.blog.nlcafe.hu)megtalálod.
Olvasni foglak Benneteket.
Puszi:))