A küzdelem kezdete

2009 március 29. | Szerző: prücsök23 |

Most jövök a szobádból. Mosolyogsz álmodban!Pár hónappal ezelőtt csak álmodni mertük ezt az angyali mosolyt!
Aki nem akart már nagyon gyermeket, az nem értheti. Aki nem szülő még, az nem értheti- csak megpróbálhatja. Aki még nem volt csak egy hajszálnyira attól, hogy elveszítse a gyermekét, az sem értheti, de soha ne is érthesse meg!
Még most is érzem a rémületet, könnybe lábad a szemem, pedig már tudom, hogy minden jól alakult!Mintha az elmúlt hónapok kínlódása egy hátizsákba került volna,amit a hátamra vettem és amitől nem tudok megszabadulni- cipelem magammal. De ezennel leteszem! Nem mondom el senkinek, elmondom mindenkinek. És talán egyszer megmutatom Neked. Meg kell szabadulnom a tehertől, mert csak így lehetek jó anyád! Amikor először mondtam ki, hogy kislányom, zokogtam magamban. Nem mertem hangosan, mert attól féltem, hülyének néznek az intenzíves nővérkék. Aztán a kezembe adták a 700 grammos kicsilányt és a könnyeket már nem lehetett elállítani. Ez volt a mi nagy találkozásunk!Amire minden leendő anyuka vár, mikor megtudja, hogy életet adhat!
Kinyitottad nagy, kék szemeid és rámnéztél. Akkor tudtam, hogy érzed, én vagyok. Pedig marhaságnak gondoltam, nem hittem abban, hogy tudni fogod, az anyukád van melletted. De tudtad.
Két nehéz hónap várt még ránk. Te küzdöttél hősiesen, megtanultál szépen szuszogni, nyelni, harcot vívtál a fertőzésekkel és Te kerültél ki győztesen! Olyan pici voltál és annyira akartál élni! A közeledben lehettem és minden három órában láthattalak. Ahogy lépegettem lefelé az emeletről hozzád, mindig egy kicsit összeszorult a gyomrom, mert nem tudhattam, mi vár… Aztán egy nap már a folyosóról hallottam, ahogy sírsz, mert üres a pocakod!
Az első mosolyod, az első etetést cumival, az első szoptatást soha nem feljtem! Ahogy azt a februári napot sem,amikor kinn nagy pelyhekben hullt a hó, apa és én pedig az ajtóban topogtunk és vártuk, hogy kihozzák a mi hercegnőnket!Kicsit sírtunk is. Ezért a napért éltünk már két hónapja!
Most pedig itt vagy a szobádban, amibe be sem mertem tenni a lábam a szülés után, mert attól féltem, Te nem fogod meglátni, soha. Már szégyellem, hogy kezdetben nem volt annyira erős hitem, mint apának. Sajnálom, hogy kételkedtem… Te minket választottál, és annyira akrtuk, hogy sikerült! Egészséges, gyönyörű babánk van,aki nagyon különleges, talán méltó rá, hogy csodababának nevezzünk!
Hát így kezdődött a Te történeted kislányom!

 

Itt már levettek a lélegeztetőgépről, de még nagyon soványka vagy