2009 április 21. | Szerző: prücsök23 |

 Tegnap hétfő volt, mérés. Azonnal könnybe lábadt a szemem, mikor megláttam, mennyit mutat a mérleg.A doktornő szerint kétszázötvenet is hízhatnál.Nekünk most kétszáz grammal kevesebb boldogság jutott ezen a héten.Csak azért nem sírtam el magam, mert itt voltak a nagyidék és tartanom kellett magam, nem akartam, hogy tudják, ez mennyire kiborít. Egész nap ezen rágódtam, mikor nem futtatam az etetési technikánkon az eszem, akkor is bennen volt az a nyomottság, keserű szájíz, amitől jó lenne szabadulni. Magamat hibáztatom,hiszen én etetlek,az én tejemmel, szóval mást nem is okolhatnák. Délután már annyira belegabalyodtam az önsajnálattal kevert aggodalomba, hogy már annak sem örültem, hogy sikongatsz a szobádban jókedvedben. Aztán jól felpofoztam magam- képzeletben. Négy hónappal ezelőtt még az életedért könyörögtem Istenhez!. Nem lett semmilyen súlyos szövődménye annak, hogy korababa vagy,pedig le sem merem írni, mi minden történhetett volna Veled, én pedig holmi grammokért aggódom, mikor szemmel láthatóan jól érzed magad a bőrödben!Ez lehetcsak egy kicsit gyengébb hónap és slussz. Nem kell mindjárt bepánikolni! Hol a híres higgadságom?! Igyekszem nem emészteni magam, elfogadni azt, ami van és élvezni, hogy olyan kis tündér vagy!A mi pici, háromezer hétszázhetven grammos csodababánk!