2009 május 4. | Szerző: prücsök23 |

 Ma este egy pillanatra összeomlottam! Pedig olyan jól indult az esti rituálénk. Gőgicséltél és huncutul mosolyogtál rám míg maszíroztalak, ahogy azt mindig is szoktuk pancsolás előtt. Mikor hasra fordítottalak, megtámaszkodtál a könyöködön, mintha ez lenne a világ legkönnyebb dolga, csak eddig nem lett volna kedved így csinálni.Milyen örömöt okoztál ezzel! Már próbálkozol néhány napja hasra fordulni, ma a másik oldalra is megtetted ugyanezt a kísérletet.
Aztán megmértelek. Nem is annyira keseredtem el, már fel voltam készülve, hogy annyi, amennyi. Az annyi- ötven gramm. Aztán fürdetés után, mikor cicire szerettelek volna tenni elkezdtél ordítani. Vártam néhány pillanatot, hogy majd megnyugszol, de egyre hangosabb lettél, torkod szakadtából üvöltöttél. Próbáltalak megnyugtatni, de mintha idegesítettelek volna, még ingerültebb lettél.Én meg csak néztem és úgy éreztem, összecsapnak a hullámok a fejem fölött! Süllyedek, és nincs senki, aki kihúzna. Apa persze most is dolgozott, rá is mérges voltam, meg rád is, mert szinte hallottam, ahogyan azt ordítod, hogy nem szeretlek, menj innen! Mintha lenyomtak volna a víz alá,rettegve  kapálózol, de csak annál rosszabb. Úgy éreztem, én vagyok a világ legrosszabb anyukája, azt sem tudom, mi baja a gyerekemnek!Aztán mégis sikerült a felszínre törnöm és egy nagy levegőt vennem. Átgondoltam a dolgokat, Rád figyeletem és nem vettem személyes sértésnek, hogy  vörösre sírtad a szemecskéid! Rájöttem, hogy a hasid kínoz, mert délután megitattam veled a gyümölcslevet, amihez nem is volt nagyon kedved. Csak az lehetett a ludas. Aztán szépen felvettelek és elringattalak. Miután megnyugodtunk, már ettél is. Teli pocakkal pedig meséltél valamit nekem. Nem is haragudtál, pedig inkább neked lett volna okod, mert olyan türelmetlen voltam.Van még tanulnivalóm…