Dédidről

2009 december 16. | Szerző: prücsök23 |

 Az éjjel sajnos meghalt a dédnagymamád! Apának az egyetlen és nagyon szeretett nagymamája! Még nem értheted, mit is jelent ez a szó, talán még mi felnőttek sem nagyon tudjuk, majd csak akkor fogjuk fel, mikor elhaladunk a háza előtt és többé nem lesz kiért betérnünk. Sajnos, te már nem fogsz rá emlékezni, ezért döntöttem úgy, hogy amennyire lehet-legalább egy bejegyzés erejéig- megőrizzem  neked!
Egészen tavaly őszig, míg el nem esett és el nem törte a csípőjét, szupernagyinak is lehetett nevezni! Kilencven éve ellenére, egyedül lakott, sütött , főzött, szomszédolt. Elsétált a templomig, ami korántsem volt közel a kis házához. Míg jó volt a szeme, szívesen olvasgatott és gyönyörűen kézimunkázott. Arádiót szerette hallgattni. A tévétől megfájdult a feje, ezért nem is volt neki. Órákon át tudtam volna hallgattni a történeteit. Úgy Apa gyerekkoráról, mint a saját faitalkori emlékeit.Mesélt róla, hogyan szolgált lánykorában uraknál, mesélt a bálakról és mindenről, amit a majd száz éve alatt látott. Irigylésreméltó memóriája volt az utolsó évig. Annyira tisztában volt az aktuális eseményekkel, hogy mindig arra gondoltam, így szeretnék megöregedni, mint ő. Egy csomó unokával és dédunokával körülvéve. Attól félek, végül mégis egyedül volt, mikor megszűnt dobogni a szíve! De talán még látta maga előtt az embereket, akik szerették őt! Téged kékszeműnek hívott, mert elfelejtette a neved gyakran.Végül rajta is kifogott az idő, néha megtréfálta az emlékezete. Utolsó alkalomkor, mikor nála jártunk, átsuhant az agyamon, hogy kellene csinálni egy közös képet rólatok, de nem vittem a gépet. Gondoltam, majd legközelebb…
Ha kicsit nagyobb leszel, biztosan kérezősködni fogsz a családról, ősökről. Akkor majd mesélünk neked a dédiről, aki már nagyon idős volt és nem tudta megvárni, hogy felcseperedj! Így élnek tovább az emberek a gyermekeikben, unokáikban és dédunokáikban, míg az idő el nem homályosítja teljesen az emléküket!
Isten magával Katinéni!