Első éjszaka nélküled

2010 június 22. | Szerző: |

  Hát, ezen is túlvagyunk! Először töltötted az éjszakát a nagyszülőknél, nélkülünk. Az úgy volt, hogy egy régen látott baráti pár meghívott magukhoz bennünket, de nekik csak az este kilenc körüli idő felelt meg. A mama és apa összeesküdtek ellenem és rávettek, hogy ezúttal te aludj náluk és ne ők jőjjenek! Bevallom, estig azt terveztem, hogy az utolsó pillanatban lemondom ezt a látogatást és inkább maradok itthon az én kisbabámmal. Aztán valahogy mégis elkezdtem bepakolni a kistáskádat, elkészítettük a bilikét és minden kelléket, ami szükséges lehet. Magamhoz húztalak, és elmagyaráztam, hogy a ma estét a mamával és tatával fogod tölteni, ott vacsorázol, ott fürdesz,stb. Mikor ahhoz a részhez értem, hogy mi nem leszünk ott, akkor Apa már rámszólt, hogy hallgassak, nem kell ilyen dráma.(az ő szeme is könnyes volt, láttam).
Megtiltotta, hogy sírjak, mikor otthagyunk, ezért egy könnycsepp nélkül bíztalak rájuk!
Az este kezdetén feszélyezett voltam nagyon, de miután mama megesemesezte, hogy teljesen nyugodtan elaludtál a pancsi és vacsora után, kezdtem én is élvezni, hogy teljesen a felnőttekre tudok koncentrálni és valóban részt veszek a társalgásban. Vasárnap reggel mentünk érted, trauma nyomait nem fedeztem fel rajtad! 🙂
Vidáman mesélted este az ágyon, hogy mama pancsi, mikor kérdeztem, hol aludtál az előző éjszaka.
A következő alkolommal már könnyebb lesz-talán!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. xy says:

    Hát igen, az első este nélkülük elég nehéz volt nekem is. Mindenen járt a fejem csak a “szabin” nem:DDD

    Kitartás:)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Nézettség

  • Blog nézettsége: 2173

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!