Beszámoló

2010 augusztus 2. | Szerző: prücsök23 |

 Szóval, megjártuk a gyerekklinikát,amit már vártam nagyon. A doktornőd szerint már nem vagyunk elmaradva mozgásilag a kortársaidtól egy cseppet sem! Szuper! Egyetértett az észrevételeimmel, hogy kicsit még x a lábad, meg nem is taposol tökéletesen, de ezeket majd kinövöd, szerinte.  Nagyon kellett sietnünk, hogy odaérjünk az ultrahangra, pontosabban el is késtünk! Érdekes találkozásban volt részünk. Az egyik újszülött-intenzíves nővér ugyanis nemrég átszegődött ebbe a privát rendelőbe. Nagyon meglepődtem, mikor megláttam. Mikor elkezdtünk nosztalgiázni, bevallom, el is pityeredtem, mert rámrontottak az emlékek! Ő volt, aki először a kezembe adott téged (erre csak egy-két ott dolgozó hajlandó). El sem akarták hinni, hogy te korababa voltál, kacérkodtál mindenkivel, puszilgattad a hasam, hogy ott a baba, meg nagyokat kuncogtál. Aztán, ahogy elkezdődött a vizsgálat, egyre inkább elveszítetted a türelmed! Végül apának ki kellett, hogy vigyen a rendelőből. Ami nem baj, mert így tőlem hallhatta, hogy a kisfiú, mégis kislány, hiába poénkodott a nővérekkel, hogy ő csak jött megnézni a fütyijét és már megy is! Viccet félretéve, a doktornő szerint rendben van a baba, ám egy kicsit kisebb (gyűlölöm ezt a mondatot), ezért 3 hét múlva szívultrahangot kell végeznünk. Szerencsére, a saját orvosom megnyugtatott, hogy ez csak elővigyázatosság, szerinte minden rendben.  A hazafelé úton nem szárnyaltunk azért, Apa kicsit szomorkás volt,hogy nem lesz kivel fociznia,én pedig kicsit aggódtam az eredmény miatt, de biztosan minden rendben lesz majd, csak kicsit túlérzékenyek vagyunk!