Beszámoló

2010 augusztus 2. | Szerző: |

 Szóval, megjártuk a gyerekklinikát,amit már vártam nagyon. A doktornőd szerint már nem vagyunk elmaradva mozgásilag a kortársaidtól egy cseppet sem! Szuper! Egyetértett az észrevételeimmel, hogy kicsit még x a lábad, meg nem is taposol tökéletesen, de ezeket majd kinövöd, szerinte.  Nagyon kellett sietnünk, hogy odaérjünk az ultrahangra, pontosabban el is késtünk! Érdekes találkozásban volt részünk. Az egyik újszülött-intenzíves nővér ugyanis nemrég átszegődött ebbe a privát rendelőbe. Nagyon meglepődtem, mikor megláttam. Mikor elkezdtünk nosztalgiázni, bevallom, el is pityeredtem, mert rámrontottak az emlékek! Ő volt, aki először a kezembe adott téged (erre csak egy-két ott dolgozó hajlandó). El sem akarták hinni, hogy te korababa voltál, kacérkodtál mindenkivel, puszilgattad a hasam, hogy ott a baba, meg nagyokat kuncogtál. Aztán, ahogy elkezdődött a vizsgálat, egyre inkább elveszítetted a türelmed! Végül apának ki kellett, hogy vigyen a rendelőből. Ami nem baj, mert így tőlem hallhatta, hogy a kisfiú, mégis kislány, hiába poénkodott a nővérekkel, hogy ő csak jött megnézni a fütyijét és már megy is! Viccet félretéve, a doktornő szerint rendben van a baba, ám egy kicsit kisebb (gyűlölöm ezt a mondatot), ezért 3 hét múlva szívultrahangot kell végeznünk. Szerencsére, a saját orvosom megnyugtatott, hogy ez csak elővigyázatosság, szerinte minden rendben.  A hazafelé úton nem szárnyaltunk azért, Apa kicsit szomorkás volt,hogy nem lesz kivel fociznia,én pedig kicsit aggódtam az eredmény miatt, de biztosan minden rendben lesz majd, csak kicsit túlérzékenyek vagyunk!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Nézettség

  • Blog nézettsége: 2173

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!